Pesti József
Pesti József vagyok, kisállat-fizioterapeuta.
Olyan családban nőttem fel, ahol az állatok mindig nagy szerepet töltöttek be életünkben. Nem volt olyan időszak, amikor ne lett volna egy, de inkább több, legkülönbözőbb fajtájú kisállat az otthonunkban.
Véletlenül, vagy talán tudatosan történt így, de többnyire befogadott, beteg, megmentett állatok vettek bennünket körül, akiket féltő szeretettel ápoltam, gondoztam. Jelenleg egyetlen kutyám van, egy mopsz.
Az állatok szeretetét elsősorban édesapámtól örököltem, de családom többi tagja is mindig nagy empátiával fordult az állatok felé.
Már egészen kiskoromban édesapám állatorvosi rendelőjében sürögtem-forogtam, így már akkor tudtam, hogy az állatok gyógyításával és segítésével akarok foglalkozni.
2010-ben érettségiztem a cinkotai Szerb Antal Gimnáziumban. 2012 júliusában végeztem el a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaság képzését „kiválóan megfelelt” minősítéssel. Azóta segítek az ortopédiai, neurológiai megbetegedésben szenvedő kisállatokon, és igyekszem az életüket jobbá tenni.
Jelenleg a Szent István Egyetem Állatorvostudományi-kar biológus szakának hallgatója vagyok, 2014 szeptemberétől pedig jelentkezem az állatorvos szakra.
Ha időm engedi, a Park Állatgyógyászati Centrumban segítek asszisztensként. Az ott eltöltött évek alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert, mind az állatok gondozásával, gyógyításával és nevelésével, mind pedig a táplálásukkal kapcsolatban.
Forduljon hozzám bizalommal!
0630/824-4526